Gondolom mondanom se kell hatalmas váró, rengeteg ember és számomra a totál káosz. Még nem repültem és arról sem volt így fogalmam mit hogyan, mikor, hol kell csinálni. A szerencsém, hogy nem egyedül mentem hanem tapasztalt utazókkal akik átsegítettek eme nehézségeken. Izgultam, mert legalább 50x átpakoltam a bőröndöket, hogy az előírt súlyhatárt ne lépjem túl de minden létfontosságú dolog be legyen pakolva. Mindezt úgy, hogy vagy 3 különböző szobamérleggel mértem és mindegyik más eredményt hozott. Azt reméltem nem akarják majd széttúrni a bőröndöt és nem haladja meg a kilószámot. Utána már csak azon morogtam, hogy még mi mindent berakhattam volna. Sebaj. Túl az ellenőrzésen. Várakozás. Végre elindulhattunk a gép belsejébe. Zárt folyosó, ez még nem izgalmas. Elérkeztünk a gép bejáratához ahol ki lehetett kukucskálni, hogy hol is vagyunk éppen. Meglepődtem. Egyáltalán nem tűnt itt már semmi nagynak és még olyan hű de magasnak sem. Beléptem de itt is minden meglepetésre adott okot. Pici volt minden. Talán mint egy busz csak hosszabb és látványra picit más kinézet. Szűk ülések és miniatűr ablakok. Be kéne perelnem a katasztrófa filmek készítőit, hogy úgy hitetik el szegény első utazóval, hogy minden nagy és kényelmes. Ráadásul pont a bal szárny felőli ablakhoz ültem ahonnan a kilátás korlátozódott a szárnyra és a csupasz kék égre. Na de a bizonyos első utazó ennek is roppant örült. Alig vártam az indulást. Gyakorlott utazóknak gondolom mindez már uncsi beszámolónak tűnhet, de nekem remegett a gyomrom. Na nem a félelemtől hanem a várakozástól. Kis monitorokon mutogatták, hogy mi egyebet kell csinálni felszállás előtt, közben, bajban...stb. Elindultunk. Azaz látni véltem, hogy mintha mozogna a táj. Még semmit nem éreztem hisz szép lassan csordogált még csak ki a gép a megfelelő pozíció eléréséhez, hogy nekirugaszkodhasson. Pár perc és végre tényleg mozgásba lendült a gép. Alig pár másodperc alatt értük el a versenyautók sebességét...hihetetlen érzés volt. Égbe értünk. :)
Nos itt újabb meglepetés várt, mert ha időnként nem láttam volna az utakat akkor valahogy nem is érzékeltem volna megfelelően a magasságot, még így se teljesen. Vicces volt, kicsit Gullivernek éreztem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése